Mécs Anna: Rutin (könyvismertetés)

 Mécs Anna: Rutin. Kalligram, 2025. 

Mécs Anna két novelláskötettel indította írói pályáját, amelyek közül a 2017-es Gyerekzár címűért Margó-díjat kapott. Ezúttal egy regénye jelent meg a Kalligram Kiadó gondozásában, amely a biztató indulás után méltán tekinthető az idei könyvújdonságok egyik figyelemre méltó alkotásának. A mű egy születésnek, pontosabban szólva egy teherbeesésnek a sok akadállyal és küzdelemmel tarkított története, valamint a szülést követő 1 évnek, azon időszak sajátosságainak az érzékletes bemutatása. 

A főszereplő és egyben a narrátori szerepet is betöltő énelbeszélő a harmincas évei közepén járó Borbála, aki érthető módon férjével, Szabolccsal a gyermekvállalás mellett dönt, hiszen mind az életkoruk, mind a kapcsolatuk minőség alapján késznek érzik magukat erre. Az elhatározást azonban egy megpróbáltatásokkal teli időszak követi, hiszen két és fél évig sikertelenül próbálkoznak, amely időintervallum alatt a lelki gyötrelmek, a reménykedés és kilátástalanság, a bizakodás és csalódottság teljes vertikumát élik meg, mindeközben pedig a lehetséges vizsgálatok és beavatkozások minden stációját megjárják a siker érdekében. 

A történet a megszülető kisfiú, Jakab egyéves koráig követi nyomon Borbáláék életét, így a terhesség kilenc hónapját beleszámítva, nagyjából 4 évet ölel fel a szüzsé. Az említett egyes szám első személyű elbeszélés révén megismerjük Bori lelki életének minden rezdülését, tudatvilágának mélyrétegeit, az őt ért keserűségeket, csalódásokat, a benne munkálkodó tehetetlenséget, dühöt, vagy éppen vágyakozását a gyermek iránt, és hitét abban, hogy törekvése bármilyen módon, de sikerülni fog. A műnek ebből fakadóan van egy karakteres lélektani rétege is, ugyanakkor realista vonásokkal is bír, hiszen mégiscsak egy olyan élethelyzetet mutat be, amelyben minden családalapítás előtt álló pár érintett lehet, még akkor is, ha senki sem gondol először ennyi nehézségre. Az énelbeszélés szólama rendkívül hitelesen mutatja be azt szenvedésekkel teli a folyamatot, amelyen elsősorban Borbála, de természetesen Szabolcs is keresztülmegy, egészen erőteljesen hatva az olvasás folyamán.

Elsőre azt gondolhatnánk, hogy egy tipikusan női témát helyez a mű fókuszba, amely ennek révén többségében női olvasókat talál majd meg. Ismerve az olvasásszociológiai viszonyokat, feltételezhetően ez így is lesz, de amellett, hogy a férfi és női irodalom címkézésnek sincs sok értelme, itt sem járnánk el helyesen, ha a Rutint nőregénynek bélyegeznénk. Egyrészt minden családalapítási szándék feltételezi egy leendő apa meglétét is, akire a történések lelkileg ugyancsak hatással lehetnek, aki társként jelen van a felesége mellett, ahogy a regény esetében Szabolcs. Másrészt kellő mértékű empátiával mindannyian beleérezhetjük magunkat bárkinek a nehéz helyzetébe. Végül arról sem feledkezhetünk meg, hogy közvetlenül vagy közvetetten meglehetősen sokan érintettek lehetnek egy hasonló helyzet megélésében, ha nem is a személyes érintettség okán, de családtagként, barátként stb. 

A mű szerkezetileg két nagyobb egységre tagolódik, amelyek egyben két idősíkot is jelentenek. Az egyik cselekményszál a teherbeesés küzdelmének két és féléves történetét tárja elénk, míg a másik a Jakab születési utáni időszakot öleli fel. A bravúros szerkezeti eljárásnak megfelelően azonban ezek nem kronológiai sorrendben, lineárisan következnek a könyvben, hanem egymást folyamatosan váltogatva. Ebből következik, hogy míg az egyik fejezetben az újabb menstruáció megérkezéséről, vagy épp a sokadik inszemináció sikertelenségéről olvashatunk, a következőben például Jakab kezdeti táplálásának vagy éjszakai alvásának bonyodalmait, esetleg egy gyerekcipő vásárlásának akadályait ismerheti meg a mindenkori olvasó. Így már viszonylag hamar kiderül, hogy Jakab megszületik, az erőfeszítéseket siker koronázta. Mégis jóval hatásosabbnak tűnik ez a felépítettség, hiszen amellett, hogy mesterien villantja fel a két minőségében eltérő időszaknak a jellegzetességeit, a kettő ilyen elrendezésben megmutatkozó dinamikus kapcsolata révén ezeket szinte szimultán formában képes érzékeltetni, hiszen a befogadói tudat is folyamatosan ugrál a két ídősík között. Egyszerre érezhetjük magunkat a próbálkozások útvesztőjében, a küzdelmek hálójában, valamint az anyai feladatokkal járó hétköznapok megpróbáltatásaiban, a "rutin" kialakításában.

Ezen a ponton pedig érdemes lehet kitérni a cím értelmezésére is egy gondolat erejéig. Egyrészt valóban utal a napi rutin kialakulásának fontosságára, amely egy kisbaba életében elengedhetetlenül fontos, más konnotációban pedig épp a kialakult rutin általi gúzsba kötöttséget, a korábbi életmód átalakulását, korlátozottabb voltát, az áldozatvállalást illusztrálja, amelyet akkor sem könnyű megszokni, ha az ember a legnemesebb cél érdekében, a gyermekéért magától értetődően teszi. 

A már említett két cselekményszál egy tőről fakad, hiszen Jakab születése jelenti a középpontot, az ő születése mindennek az origója, ezért minden, ami a világra jövetele előtt vagy azt követően történt, végsősoron hozzá kötődik, illetve Borbála lelkiállapotát is a hozzá fűződő történések határozzák meg, bármelyik idősíkról is legyen szó. Mindkét periódus eseményeinek széles skáláját ismerjük meg az elbeszélő lélekrajzával, gondolatainak kivetülésével párhuzamosan. A próbálkozások kudarcokkal tűzdelt állomásai a menstruációs naptár figyelésétől, az inszeminációkon keresztül a lombikprogramba való belekezdésig terjednek. A tervek dugába dőlése sok bizonytalanságot és gyötrődést szül: Borbála pszichológus segítségével igyekszik feldolgozni a lelki terheket, meghallgatja "ne görcsöljetek rá", játssz el a gondolattal, hogy nem lehet gyereked" típusú kéretlen tanácsokat. Mindeközben zaklatottan és némi irigységgel telítve éli meg, hogy a barátnőjének, Blankának, akivel együtt határozták el, hogy gyereket szeretnének, már megszületett a kisbabája, ahogy azt is nehezen dolgozza fel, hogy valakiknek "elsőre összejött, akiknek becsúszott, akikre ránézett a férjük, és már teherbe is estek", amikor neki a vizsgálatokról vizsgálatokra járás, időpontokra várakozás, a kudarcok miatt hitének zsugorodása és kételyei növekedése határozzák meg a hétköznapjait. Ezt a felhorgadó irigységet tekinthetnénk gyarlóságnak is, de aki egy kicsit is volt hasonló helyzetben, tudhatja, hogy ez egy természetes érzelmi megnyilvánulásként jelentkezhet, ráadásul az érintett egyén ezt nyilván "belül" éli meg, nem hozza  másik tudtára. Igen kifejezően és erősen ábrázolódik az a jelenet, amikor szinte véletlenül kér időpontot a lombikprogram elindításához, mintha a belső hang késztetné erre. Ahogy az apa reakciója is, amikor tudomást szerez erről, kétségeit kifejezve, vagy épp az, amikor Borbála több sorstársával várakozik a kórházban a lombikos beavatkozás előtt. Utóbbiban szinte "vágni lehet" a feszültséget, érezve a félelemmel vegyes reménykedést, hogy végre sikerrel járnak-e, vagy ezúttal is a lemondással kell majd szembenézniük. Előbbit azonban sosem adva fel, felemlegetve a vigaszt nyújtó példákat: "szinte kiürült petefészekkel 45 évesen spontán megfogant"; "két sikertelen lombik után a gyerekkori szobájában spontán megfogant".

Jakab születése után természetesen teljesen más perspektíva jelenik meg: az anyává válás folyamata, annak minden testi-pszichikai változásával együtt. Ahogy az újdonsült anya addigi élete radikális fordulatot vesz, hiszen minden rezdülése, gondolata a babájáról való gondoskodásra, az ő féltő-óvó szeretetére irányul, miközben érzékletesen ábrázolja az anyává válás testi jellegzetességeit is. Ennek az első évnek az életképibe nyerhetünk betekintést: a nehezen beinduló anyatej miatti tápszeres táplálásba, a hol kiegyensúlyozottabb, hol rapszodikusabb éjszakai alvás sajátosságaiba, a rituálészerű reggeli babakocsis séta útvonalába; vagy egy olyan bosszúságot okozó szituációba, amikor a kávézóban  az alkalmazottak ferde szemmel néznek Borbálára, mert szeretné bepelenkázni Jakabot. Ebben az életszakaszban legfeljebb egy barátnőkkel töltött este, egy fogorvosi kezelés rövid ideje emlékeztet az anya korábbi "autonómiájára", vagy egy Bécsbe családostul megtett vonatút nyújt lehetőséget a határok tágítására. Egy epizódszerű, de  plasztikus történéssorban pedig Piroska, a pszichológushallgató készít vele interjút arról, hogy miképp élte meg a lombikprogramban való részévtelt, amelynek révén Bori saját magát monitorozza, az akkori állapotát veszi górcső alá, reveláló erejű felismerésekhez jutva.

A regény hitelességének erejét növeli, hogy Mécs Anna nem idealizál, nem borítja be a történéseket egy rózsaszín lepellel.  Úgy mutatja be ezt minden az anya életében talán legmeghatározóbb periódust, hogy szemlélteti: bizony minden emelkedettsége, csodálatossága, a feltétlen anyai szeretet révén evidens módon vállalt szerep ellenére ez egy megpróbáltatásokkal teli időszak, amely felelőséggel, a napi "rutin" munkájával, illetve a korábbi életmenet részleges feladásával, a saját igények háttérbe szorításával jár együtt. 

A két cselekményszál mesteri egybejátszásáról már fentebb is esett szó, és ez hangsúlyosan jelenik meg a regény zárlatában, még inkább kiemelve a kettő szoros összekapcsolódását, Jakabhoz való kötődését. A mű vége felé haladva az egyik egységben egymásba olvadva, sortörések és bekezdések használata nélkül idéződnek fel Jakab születésének körülményei, világra jövetelének pillanatai és az egyéves születésnapjára rendezett családi és baráti összejövetel mozzanatai, jelképezve a két eseményszál végpontját. Hiszen míg a szülés-születés a korábbi két és fél éves kálváriájának vetett véget, a születésnapi buli pedig annak a nagyon intenzív egyéves időszaknak, amely egyik legfőbb specifikuma az anyai szerepnek való szinte teljes alárendelődés. Míg a két legutolsó fejezet egyike a "sikeres" terhességi teszt "produkálásának" élményét, a másik pedig a test szoptatási időszakot követő "visszarendeződését" vázolja fel. A terhességi teszt és Jakab születésének folyamata tehát az egyik szakasznak a megkoronázását, kicsúcsosodását jelentik, míg a születésnapi buli felvillantása és a fizikai regenerálódás az első év lelkierőt, fáradozást és odaadást kívánó anyai teendőiben való sikeres helytállásnak a zenitjét szimbolizálja.

Mécs Anna kivételes érzékenységgel, kifejezetten jó stílusban írt, gördülékeny mondatokkal, sodró prózanyelven szól egy helyenként nyomasztó, küzdelmekkel tarkított és nehéz témáról, pontosabban szólva a két történetszálnak megfelelően kettőről. Némiképp tabukat is dönt, kerüli a sémákat, a leegyszerűsítő közhelyeket, a politikailag korrekt meghatározásokat (ha vannak is ilyenek, inkább ironikus kifordításban), ehelyett a maga összetettségében, differenciáltan mutatja be az érintett élethelyzetek szegmenseit. Ez pedig azon túlmenően, hogy az adott kérdéskör mélyebb átgondolására, körbejárása késztetheti a mindenkori befogadót, egyúttal a mű hitelességének egyik fő fedezetét adja. Mindezek mellett Borbála tudatvilágának, érzelmeinek, családi és társas kapcsolatainak sokrétű prezentálása, az idősíkok permanens váltogatása a regény legfőbb erényei közé tartozik, amelynek révén az alkotás sokak érdeklődésére (nemcsak nőkére!!!) számot tarthat.