Márton László: Tovább is van (könyvismertetés)

Márton László: Tovább is van. Kalligram, 2023. 

#kalligram    #kortarsirodalom   #martonlaszlo  

Márton László évtizedek óta a kortárs magyar próza élvonalába tartozó alkotó, akinek műfordítói munkája is kiemelkedően jelentős (például: A Nibelung-ének), ugyanakkor drámái is szép számmal jelentek meg. Legutóbbi ilyen jellegű kötete a Jászai Mari feltámasztása (Kalligram, 2024), de ezúttal egy korábban megjelent, 2023-as kiadású prózakötete kerül a vizsgálódás középpontjába.

A Tovább is van 12 hosszabb-rövidebb elbeszélést tartalmaz, amelyekben sok tekintetben visszaköszönnek Márton prózavilágának jellemző jegyei. A témák meglehetősen sokszínűek, a történetekben ábrázolódnak az elmúlt bő fél évszázad magyar történelmének egyes sorsfordító eseményei (második világháború, 1956, rendszerváltás), illetve betekintést kapunk többek között a Kádár-korszak irodalmi életének működési mechanizmusába ugyanúgy, ahogy az Olvasópróba című elbeszélésben napjaink színházi világának kulisszái mutatkoznak meg. A Fogda című alkotás például a sorkatonai szolgálat mindennapjait, az Apa a túlvilágon címet viselő elbeszélés pedig egy lány nehéz életsorsának bemutatását helyezi középpontba, utóbbiban egyúttal a Kádár-korabeli disszidálás megvalósulását is bemutatva. Míg az Indián című műben a gyermekkor sajátos vágyakkal, életcélokkal kapcsolatos világa jelenik meg. 

Fontos kiemelni a kötetben szereplő írások erősen önéletrajzi jellegét: az művekben szereplő elbeszélő M. L., amely megegyezik a szerző monogramjával, de ezen túlmenően is "gyanúsan" sok az egyezés: az elbeszélő születési dátuma, katonáskodásának körülményei, fiatalkori irodalmi tevékenysége (a Rudiban szereplő szerkesztőgyakornok), a Szerző nevű szereplő alakja és alkotói pályája (Olvasópróba) is sokban rímel Márton László életútjával, csak néhányat megemlítve a párhuzamok garmadájából.

A narráció hol egyes szám harmadik, hol pedig egyes szám első személyű. Az előbbi esetben néhol rejtettebben, például csak a mű zárómondatába kúszik be az említett önéletrajzi jelleg("Ebben a billegésben telt el a gyerekkorom, így peregtek e fiatalkori éveim"), máshol azonban sokkal direktebb, a szöveg nagyobb részében nyomon követhető. Az énelbeszélések során például egy-egy szereplő bőrébe bújva mutatkozik meg (Apa a túlvilágon, Olvasópróba). Az elbeszélői szerepet szinte végig áthatja egyfajta anekdotázó, kedélyes hangvétel, amely nagyfokú iróniával-öniróniával ötvöződik. Ez az ironikus hangvétel a jól gördülő mondatokkal a kötet egyik fő erénye. Az anekdotázó jellegből adódnak a gyakran előforduló kiszólások, elkalandozások vagy éppen az írói léttel, a műalkotások születésével kapcsolatos fejtegetések. Ehhez kapcsolódóan a szerző hatalmas műveltséganyagot mozgósít a novellák során, amely a történelmi és művészettörténi ismereteken túl olyan művek felidézésben is megmutatkozik, mint Spinoza Etikája. 

Az ironikus-önironikus, ezáltal a történetek hiteles bemutatását elérő elbeszélői magatartáson túl a kötet másik fő érdeme a fantáziának és a valóságnak, történelmileg hiteles eseményeknek a folyamatos jelenléte, ezek nem ritkán egymásra játszása, olvasztása. Az 1956-os forradalmi események idejét bemutató elbeszélésekben ez jól nyomon követehető: az Olvadás című műben például a szovjet tankok szó szerinti megolvadására kerül sor, ugyanakkor ennek van egy átvitt értelmű, történelmileg valóban hiteles értelmezése is, hiszen a forradalom kapcsán gyakran szoktuk emlegetni a Sztálin halálával bekövetkező olvadást, a diktatúra enyhülésének időszakaként. A Billegésben pedig Magyarország szó szerint billegni kezd, először a nyugati része süllyed, a keleti része kiemelkedik, hogy később majd az egész ország kiemelkedjen a környezetéből. Átvitt értelemben és történelmileg megintcsak hitelesen, hiszen Magyarország valóban megbillent 1956 őszén. A Füst című történetben pedig Magyarországot szó szerint "öntötte el" a füst, de az elbeszélő megjegyzi, hogy "Ebben az államilag engedélyezett vagy legalábbis megtűrt, hiábavaló füstölgésben telt el az egész életem", utalva a Kádár-korszak elhallgatásokra, felemás kompromisszumokra épülő világára. Ezek a példák is jól érzékeltetik a fantázia és a valóság, a szó szerinti és átvitt értelmű jelentés egymásra játszását, amelyek az említett elbeszélésekben termékeny szimbiózist alkotnak, de a fantáziadús elemeknek nagy szerepe jut más történetekben is (Apa a túlvilágon, Fogda, Indián).  

A fantázia erőteljes működtetése és a valósággal való kapcsolata pedig sok helyütt groteszk, abszurd ábrázolásmódot eredményez, ez a két minőség szinte permanensen, az írásokat átkarolóan jelen van, emelve ezzel a kötet esztétikai értékességét. A Billegésben például maga gróf Teleki Pál támad fel, és hangot ad azon óhajának, hogy ha már az ország így kiemelkedett a földből, akkor legalább a tisztán magyarlakta területek is kövessék a példáját, de a legjobb lenne, ha az egész Kárpát-medence tenné ezt. A Fogdában a sorkatonai szolgálatát töltő narrátort az általa németül olvasott könyv (Az ifjú Werther szenvedései) miatt kerül gyanúba, amelyet az őt szőnyeg széléra állító, mellesleg Kádár Jánosnak nevezett főhadnagy nem ismer. Tárcsázva a szovjet elvtársakat azonban megnyugtató választ kap, a könyv nem jelent ideológiai veszélyt, ezért hősünk is büntetlenül távozhat. Az Indiánban a gyermeki nézőpontba helyezkedő elbeszélő az egyik osztálytársnőjét szeretné indiánlánnyá változtatni, hogy majd vele költözhessen el az indiánok földjére,  a Csoda című novellában pedig a főhős egyik barátja, az ékszerész Menyus egy macskával beszélget, megértve, majd rögtön elfelejtve, amit mond neki az állat, a másik barát, Boldi pedig egy kockacukrot ad neki búcsúajándékként (mást nem talál az üres lakásában), amelynek minden lapjára ráír egy-egy héber betűt, összeolvasva azzal a jelentéssel, hogy "Nagy csoda volt". Az elbeszélőnk, M. L. azonban esőben indul haza, így a búcsúajándékból semmi sem marad. 

A történetek sokrétűsége, széles spektruma, összetett világlátása és ábrázolásmódja a fentiek alapján kiderülhetett, végezetül szeretnék néhányra külön is kitérni, részben olyanokra, amelyeket érintőlegesen már említettem fentebb. 

A Rudi című történetben a fiatal szerkesztőgyakornok a kor nagy tekintélyű kritikusához látogat el, hogy bemutassa neki a kritikus könyvének általa szerkesztett változatát, a javasolt változtatásokkal. Plasztikusan jelennek meg a korszak irodalmi életének kulisszái, de nagyon hiteles az a lélektani helyzet, ahogy a fiatal szerkesztő a dörzsölt és cinikus kritikussal próbál dűlőre jutni (utóbbi például egyes szerzők nem létező könyveire kérdez rá a fiatalembertől, hogy tesztelje, miképp reagál a csapdahelyzetre. Megfelelni vágyásból rámondja-e a nem létező könyvre, hogy olvasta?). 

A Szülésben egy leendő apuka, Klang József abban a tudatban ül be a moziba, hogy a feleségénél aznap már biztosan nem indul be a szülés, végül a film végén újra telefonál, és kiderül, hogy a kislánya már világra jött. Az elbeszélés elkalandozva visszatekint a múltba, megismerkedhetünk a fiatalok szerelmének történetével, a leendő apuka anyósával való nem éppen rózsás viszonyával, a jogosítványszerzés számára való lehetetlenségével, az orvosnak hálaként adandó litográfiavásárlás nehézségeivel, de az adott korszak (még mindig a Kádár) hétköznapjaiba is egy képzeletbeli merülést tehet a mindenkori olvasó ebben a kellemes humorú, bájos elbeszélésben. 

A már többször említett Fogdában a főhős az őrszolgálat idejét azzal igyekszik hasznossá tenni, hogy a már idézett Az ifjú Werther szenvedései gót betűkkel írt német példányát tanulmányozza, minden őrszolgálat alatt 30-50 szó megtanulására téve kísérletet, amelyeket folyamatosan sétálgatva ismételget. A történetet pedig az egyik katonatársának mindig úgy költi át, hogy az számára a legreményteljesebb fordulatokat tartalmazza, így válik hősünk ironikusan Goethe társszerzőjévé.

Az Olvasópróba a kötet egyik leghosszabb darabja, amelyben a Szerző nevet viselő főszereplő a címben jelölt eseményre érkezik. A rendkívül sokrétegű, művésztelméleti és morális eszmefuttatásokat is tartalmazó mű hűen mutatja be a színjátszás világában meglévő érdekellentéteket és intrikákat (a cselekmény már a közelmúltban játszódik), amelyek végül a darab bemutatójának meghiúsulásához vezetnek (az egyik színész visszadobja a szerepet, mire az igazgató is elbizonytalanodik, és lemond a bemutatóról). Az elbeszélő itt is fanyar iróniával regisztrálja, hogy a Szerző ugyan sok darabot írt, de ilyen-olyan okoknál fogva nagyon kevés jutott el addig, hogy színházban is játsszák. 

Márton László munkája sok regisztert szólaltat meg, összetett struktúrájú, sűrű jelentésrétegű darabokkal, amelyek mindezek mellett humorosak, élvezhető stílusban íródtak. Ha valaki eddig ismerte szerzőnk munkásságát, nem ettől a kötettől fog csalódni benne, ha esetleg mások még nem olvasták, azok bátran kezükbe vehetik a Tovább is van című kötetet, amelyhez reményeim szerint a fentebbi gondolatok inkább meghozták a kedvüket, mintsem elvették.