Jolsvai András: Édesszájúak (könyvismertetés)

Jolsvai András: Édesszájúak. Kalligram, 2024.  

"Az ember azért van a világon, hogy jól érezze magát"- olvashatjuk a regény 34. oldalán, és valóban, Jolsvai András regénye, az Édesszájúak ezt az életszeretetet, életigenlést, a harmóniát és a derűt tükrözi a első mondataitól egészen a befejezésig. Azon művek sorába tartozik, amelyet végig meghatároz az idill, az élet apró örömeiben való lubickolás, ily módon pedig a magyar irodalom ritkább vonulatának alkotásait gyarapítja, hiszen sokkal inkább jellemzők a borúsabb világlátást és értékszemlélelet bemutató darabok.

Az Édesszájúak valamelyest a családregények sorába is illeszkedhet, hiszen a Zimmerl családnak, Zimmerl Józsefnek és feleségének, Tívó Annának, valamint az ő gyermekeiknek (négy lány és egy fiú) az életébe nyerünk betekintést, illetve megismerhetjük az általuk működtetett vendéglő, a Zimmerli hétköznapjait, vagy épp ünnepi pillanatait is. Ezáltal a regénynek van egy erőteljes gasztronómia vonulata is, amely szintén a már említett életörömök hangsúlyozását szolgálja a finom ételek elfogyasztásán túl az azokhoz kapcsolódó családi eseményeken keresztül is. Tívó Anna ételkölteményei pedig híresen különlegesek, törzsközönségének nagy elégedettségére. 

A regény cselekménye 1893-1894 között játszódik, a közelgő millennium igézetében élő Magyarországon, egészen pontosan Istvánmezőn, a Stefánia és a Gizella utca találkozásánál, ahol a vendéglő található. A hangsúlyt tehát Zimmerl József családjának és a korabeli Magyarország jellegzetes figuráinak, életképeinek a bemutatásán van, de a regény eleje a múltba is visszakanyarodik a családtörténet felidézésével. Ennek alapján kiderül, hogy a főhős ükapja német földről érkezett Magyarországra, sok sorstársával egyetemben az akkori betelepítések eredményeként, és Temesváron kezdett új életet. A családban a kádár mesterség nemzedékről nemzedékre öröklődött, Zimmerl József azonban kilógott ebből a sorból egy kilencgyerekes család hetedik gyermekeként. Amikor 1848-ban egy szökésben lévő honvédtisztnek segített a menekülésben, tíz napóleon aranyat kapott tőle jutalomként. Ebből vásárolta meg egy városszéli kocsmáros fogadóját, majd később már egy belvárosi éttermet hagyva hátra költözött Pestre, ahol a Rákóczi téren nyitott vendéglőt, majd egy ügyvéd barátja javaslatára onnan költözött az akkor még szinte kihaltnak számító Istvánmezőre, ahol megnyitotta Zimmerlit, a regény fő helyszínét.

A regény egyes szám harmadik személyű elbeszélőjét az áradó mesélőkedv jellemzi, mintha Jókai Mórt olvasnánk a 21. században . A hagyományos prózavonulathoz kapcsolódik az elbeszélő mindentudó attitűdje is, ennek megfelelően semmi sem marad előtte, így az olvasók előtt sem titokban, legyen szó a szerepelők gondolatairól, belső világukról, lelkük minden rezdüléséről, az őket bántó vagy épp örömet okozó eseményekről, kételyeikről, reményeikről. Mindezek mellett végig érződik a regény szereplőihez fűződő "szoros" kapcsolata, akikre szeretetteljes iróniával, a gyarlóságaikat is elnézve tekint. Az irónia a szereplőkhöz való viszonyuláson túl is áthatja az elbeszélőt, humoros közbevetései, megjegyzései, kiszólásai, az elkövetkezendő vagy korábbi eseményekre való talányos utalásai sokat hozzáadnak a mű értékességéhez. Az áradó mesélőkedv nyilvánul meg a rövid fejezetek könnyed stílusú, hömpölygő mondataiban, a szövegnek ezen nyelvi-stilisztikai jegyei pedig még dominánsabbá teszik a mű értékszerkezetének legmeghatározóbb vonását: a boldogságnak és az életörömöknek a bemutatását. Az elbeszélői magatartás ezen jegyein keresztül ismerjük meg ezt a derűre hangolt, "mézédes" történetet. 

Érdemes azonban arra kitérnünk, hogy miben nyilvánul meg a már többször idézett harmónia, kedélyesség, a "csak a derű óráit számolom" alapmagatartás, hiszen ebben a műben minden erre "hangolódik" A már említett gasztronómiai örömökben és a családi eseményeken való részévtelen túl erősíti ezt a regény cselekményének ideje is, hiszen a honfoglalás 1000. évfordulójához közeledve, a "boldog békeidőkben" a társadalom jelentős részét áthatotta a bizakodás, a jövőbe vetett hit, a nemzeti büszkeség, a nagy álmok megvalósulásának a reménye. A narrátor szerepén túl tehát a helyszín és a korszak megválasztása is hozzájárul a regénybeli felhőtlenség, harmónia kiteljesedéhez, amely a szereplők életét meghatározza. 

Ez ugyanakkor korántsem jelenti azt, hogy hőseink életében ne akadnának nehézségek, gondok, de mindezek feloldódnak az egész mű atmoszféráját átitató életszeretet derűjében.  Tívó Anna lelencgyerekként nőtt fel, majd 14 évesen került Zimmerl József még temesvári fogadójába kézilányként. A "gazda", ahogy Józsefet mindenki nevezte, bár szerelmi élete sokszínű volt, mégis Annát vette feleségül, állítása szerint az általa készített paradicsomos káposzta miatt, valójában egyszerűen csak belészeretett, amikor amúgy is abba az életkorba ért, amikor már jócskán ideje volt a nősülésnek. Anna első éveiről semmit sem tudunk meg, hiszen titkolja az akkori emlékeit, kivéve azt, hogy az eper iránti szeretete innen datálódik, amellyel a férje az eperszezon kezdetével azóta is mindig meglepi. A gazdába első pillanattól belészeretett, és azóta is töretlenül elégedettséggel tölti el, hogy mellette lehet. Pedig minden nap négykor kel, éjfélkor fekszik, ezalatt pedig irányítja a birodalmát, a konyhát, ahol a vendéglő népszerűségét megalapozó ételek készülnek. Amikor a regény folyamán egyszer megbetegszik, és tüdőgyulladása miatt hetekig feküdnie kell, komoly fejtörést okoz, hogy mi történjen a konyhával, hiszen korábban ilyenre még nem volt példa. Hosszú évtizedek óta a munka tölti ki az életét, mégis maradéktalanul boldog, nem vágyik másra, többre. Egyetlen esetben inog meg, amikor a betegsége idején Bársony doktor mit sem törődve az orvosi etikettel, csapni kezdi neki a szelet, de ennek a regénynek a színtiszta kék egén ez sem jelenthet sötét felhőt. 

Vagy ott van a négy Zimmerl-lány sora. Az ő életük legfontosabb mozgatórúgója, hogy férjet találjanak maguknak, illetve az attól való félelem, hogy ebben kudarcot vallanak. Sikerrel a regény cselekményének kezdetéig csak a legidősebb lány, Trézsi jár. Mivel pincérnőként dolgoznak, és máshová nagyon nem járnak, csak a Zimmerli vendégköréből kerülhetnek ki a jelöltek, ezért a vendéglő udvarlások, flörtök, kacérkodások színhelye is. Azzal is tisztában vannak, hogy a kor normáinak megfelelően, egy vendéglős lányaként legfeljebb iparosok, kereskedők, tisztviselők jöhetnek számításba. Így Kató kivételével egyikőjüknek sem sikerült szerelemből férjhez mennie, ahogy utal is rá egyikőjük: nem mindenkinek lehet ekkora szerencséje, kiváltsága. Ennek ellenére mégis mindegyikük megtalálja házasságában a számításait, életük elégedettségének forrását. Janka leendő férje, Pieke József sokkal inkább az elhunyt felesége hasonmását és pótanyát keres a lányban, de kis idő elteltével Janka mégis a saját "arcára formálja" a férfit, amelyet az is mutat, hogy meglepetésként otthonukban lecserélte az első felesége olajfestményét egy Jankát ábrázolóra. Lola, a legkisebb lány voltaképpen kiválasztott magának egy kishivatalnokot a vendégkörből, és "feleségül vetette magát", hogy ne maradjon pártában, de neki sem árnyékolta be ez a választás az életét. Az egyetlen fiú gyerek, Franzl pedig, bármennyire is várta az apa a trónörökös érkezését, nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, amennyiben az apja talpraesettségéből, üzleti érzékéből semmit sem örökölt. Ehelyett mániákus, senki által sem értett szisztéma szerint rendezi az evőeszközöket, szabadidejét pedig leginkább a nyulak szemlélésével tölti, soha nem házasodik meg, az apja "heroikus" törekvései ellenére sem tudja elcsábíttatni senki által. Ebben a történetben azonban az ő sorsa sem kap tragikus árnyalatot, szülei és testvérei is támogatják, megértőek vele szemben, elfogadják rigolyáit.

Hiszen egy összetartó család kontúrjai rajzolódnak ki, tágabb értelemben beleértve a vendéglő törzsközönségét is (ez megmutatkozik a karácsonyi összejövetelen, vagy a Zimmerli bezárása alkalmával rendezett búcsúvacsorán is). Zimmerl József sok mindenre képes a gyermekeiért. Amikor Lola egy szoboravatásra szeretne eljutni, úgy döntenek, mindannyian mennek, az így keletkező munkaerőhiányt enyhítésére pedig pincérversenyt hirdetnek aznapra a Zimmerliben. A "gazda" pedig azért vásárol földet Kulcspusztán, hogy lánya, Kató hozzámehessen szerelméhez (itt most tényleg a szerelméhez), hiszen földbirtokosként már megfelelő hozomány és kellő társadalmi rang birtokában járulhat leendő apósa, Verderber István MÁV-igazgató elé, akinek így már nem lehet kifogása fia és Kató frigye ellen. A lányok kiházasítása, és a vendéglő bezárása után végül erre a birtokra vonul vissza a  házaspár hű szolgálójukkal és mindenesükkel, Stau bácsival.  

Az élet apró örömei, azok csodálata nem engednek utat törni a nehézségeknek, még az elmúlás gondolata sem környékezi meg az idősödő házaspár tagjait. Bár a családfőt zavarja, hogy öregszik, ezért is jár piacra, hogy fiatalkori szokásait megtartsa, mégis arról beszél feleségének, hogy majd a gyerekek után az unokák adnak nekik feladatot legalább két évtizedig. A cselekmény minden szála a már sokszor hivatkozott idill és életszeretet segítsége által van elvarrva. Kicsit olyan jelleget ölt a történet, mint egy mese, csak éppen valós helyszínekkel és némelykor szereplőkkel egy meghatározott történelmi korszakban. Egy mese, ahol minden jóra fordul, mindenki elnyeri a jutalmát, aki pedig nem, az sem érzi magát rosszul. Erre a mesei toposzra  a szerző is rájátszik a mű zárlatában: "Hát akkor fejezzük be mi is ezt a történetet, ahogy a meséket szokták, igaz, helyszűke miatt némileg rövidített formában, így: éltek, amíg meg nem haltak".

A regény ugyanakkor értékes látlelete az adott korszak társadalmi elvárásainak, normáinak és a bennük megnyilvánuló kettőségnek is. Trézsi férje haladó gondolkodású, mindent megtesz a feleségéért. Felvilágosultnak tartja magát, de a nők szavazati jogát és felsőfokú tanulmányaik engedélyezését túlzásnak tartja. Kató az egyetlen lány, akit érdekelnek a művészetek és a tudományok, amiért beíratják az Angolkisasszonyokhoz, de az apja ezt időpocsékolásnak tartja. A lányok pedig, ahogy már fentebb kiderült, a mai gondolkodásmódunk alapján "kényszerpályán" mozogtak, kénytelenek voltak olyan férjek után nézni, akik megfeleltek a társadalmi helyzetüknek, és ezt a választást nem a szív diktálta az esetek többségében. 

A családtörténet mellett számos hangulatos életkép színesíti a cselekményt, amelyek a korabeli pesti világ jellegzetes figuráit, annak légkörét idézik fel. A bő egy év alatt színre lépnek kishivatalnokok, ügyvédek, mesteremberek, művészek, betekintést nyerhetünk a nagyvárosi vendéglátós közeg szokásaiba, megismerhetjük az ide járó emberek világlátását, ügyes-bajos dolgaikat, vagy éppen a család közös étkezéseinek, templomlátogatásának, a lányok szépítkezésének rituáléját, a vidék rokonok látogatásának komikus részleteit. A falat Munkácsy-festmények díszítik, amelyre az ide betévedő Benczúr Gyula hívja fel a figyelmet, aki ezután szintén törzsvendéggé válik. De itt gyülekeznek rendre A Hét folyóirat szerkesztői és ifjú alkotói, a Jenőnek hívott költő pedig előszeretettel rögtönöz egy udvarló verset a neki felszolgáló Zimmerl lánynak.

Ebben a kellemesen szép történetben egy olyan világ tárul a mindenkori befogadó elé, amelyben a derű iránti fogékonyság, az élet apró örömeinek megbecsülése, a család és a közösség összetartása minden problémát felülír, minden botlást megbocsát, minden gyengeséget elnéz. Az élvezetes történet, a  jól megalkotott, kifinomult mondatok okán azok számára is bátran ajánlom Jolsvai András munkáját, akik eddig kevésbé merészkedtek el a szépirodalom területére az olvasmányélményeik során.