Odze György: Kísértés (könyvismertetés)

 Odze György: Kísértés. Kalligram, 2024.

Odze György legújabb könyve 2024-ben jelent meg a Kalligram Kiadónál, amelynek főhőse egy korszak típusfigurájának tekinthető, az ő szakmai előmenetelének erkölcsi buktatókkal jócskán tarkított évei, illetve családi és magánéletének ezzel párhuzamos bemutatása kerül a középpontba. Mindeközben megismerhetjük a tudatvilágában lezajló folyamatokat is, amelyek nem mentesek az erkölcsi aggályoktól, jóllehet kezdetben igyekszik ezeket eloszlatni magában-

A mű cselekménye voltaképpen egyszerű. Valamikor a rendszerváltást követő évtizedekben járunk. Mellékes utalások vannak is arra a műben, hogy egyesek kihasználva a szocializmus végének zavaros helyzetét, hogyan tettek szert jelentős vagyonra rövid idő alatt. A főhősünk, Véges András a regény kezdetén épp az érettségi előtt áll, elképzelése sincs róla, hogy mi akar lenni, pedig szülei gyakran  emlékezetébe idézik annak fontosságát, hogy a embernek kell, hogy legyenek céljai. Abban az egyben biztos, hogy szeretne jól, lehetőség szerint gazdagon élni, és az ehhez szükséges anyagi fedezetet megteremteni. Egy kisebb illegális kitérőt követően végül elvégzi a jogi egyetemet, és az ügyészségen kezd el dolgozni. Az itt végzett munka szürkesége és monotoniája egyáltalán nem motiválja, ráadásul a vágyott anyagi jóléttől is fényév távolságokra taszítaná az a befutható pályaív, amely előtte áll. Egy napon Kállai Valter, a jól ismert és rendkívül vagyonos ügyvéd bízza meg egy feladattal: juttasson el az egyik aktuális ügy aktájába egy hamisított vámigazolást, amelynek értelmében Kállai Valter védencét biztosan felmentik. Végül teljesíti a rábízott feladatot, majd otthagyva az ügyészséget, Kállainál kezd el dolgozni, ami a régen óhajtott vagyoni felemelkedésével jár együtt. A luxusautóval, Vérmezőn található lakással, magas fizetéssel, drága éttermekkel megvalósul számára az az életszínvonal, amelyet mindig is el szeretett volna érni. Itt kezdődik el az anyagi értelemben vett felemelkedése, viszont az etikai értelemben vett lecsúszása is. 

Kállai egy minden hájjal megkent figura, akit csak egyetlen dolog érdekel: hogy minél több pénzhez jusson. Ennek elérése érdekében viszont semmilyen eszköztől nem riad vissza, akár a saját ügyfeleinek a megvezetésétől sem. Jó példa erre a regényben az ún. Lukács-ügy, amelynek kapcsán az ő megbízására készítenek ügyfeléről kompromittáló felvételeket, hogy így minél több pénzt csikarhasson ki belőle. Természetesen nem ez az egyetlen ilyen eset, amellyel a regény olvasása során megismerkedhetünk. András kezdetben csak részfeladatokat kap, de az elért és továbbra is gyarapítani kívánt luxus érdekében mindenben partnere Kállainak, a felmerülő erkölcsi aggályokat pedig könnyen feloldja magában. Ahogyan elmélkedik még a megbízatása kezdetén: "Dönteni akart. Jól és gyorsan. Ügyesnek lenni. Most nem moralizálni". De tökéletesen egybevág az elképzeléseivel az is, ami egy nem mellékesen szintén átvert ügyfelük viselkedésére volt igaz: "Svarcer is megtanult hallgatni, és csak a pénzcsinálás érdekelte, minden más csak időveszteség, vélte". Kicsit később azt is olvashatjuk, hogy "csak azok vitték valamire, akik nem tisztelték és nem tartották be a törvényeket"..."mindenki a kor erkölcseiről beszél, de senki sem szeret azok szerint élni". Kállai ars poeticája magától értetődően rímel erre: "csak azok boldogulnak majd, akiknek pénzük lesz, aki pénzt tud csinálni, el kell döntenünk, mondta akkor Kállai, hogy hősök leszünk vagy áldozatok." 

Véges András kezdetben tehát ilyen axiómák szerint tevékenykedik új munkahelyén, és tör felfelé a ranglétrán, amelyben nagy hatással van rá főnöke támogatása, a fentebb már említett totális elvtelensége. Odze György könyve ily módon a realista karrierregényekkel mutat rokonságot, hiszen a főszereplő sokszor nemcsak tisztességtelen, hanem törvénytelen eszközökkel való felemelkedésének lehetünk tanúi, ugyanakkor az ügyvédi iroda munkájának prezentálásával a bűnügyi regények és krimik egyes jellegzetes toposzai is részei lesznek a szüzsének. Mindezek mellett a lélektani vagy tudatregényekkel is akadnak megegyező vonásai, ugyan az elbeszélő  egyes szám harmadik személyű, a narrációs technika révén mégis mélyen benne jár a mindenkori befogadó Véges tudatvilágában, megismerheti legmélyebb gondolatait a kezdeti kételyek nélküli törtetéstől a később egyre inkább megszaporodó aggályokkal együtt. Ahogy a bevezetőben utaltam rá, és a karrierregények egyik legfőbb ismérve is ez, hogy egy típusfigurának, egy féktelenül karrierista és becsvágyó alaknak a jellemrajza bontakozik ki, olyané aki nem ismer mértéket az előmenetellel párosuló meggazdagodás érdekében. Őspéldaként a Vörös és fekete Julian Sorelje említhető, illetve Lermontov: Korunk hőse című munkája, hiszen Véges András is az ábrázolt időszak jellegzetes karaktere. Egy alkalommal a húga, Rozi nevezi így, amikor megmutatja neki az irodáját A teljesség igénye nélkül felidéződhet Klaus Mann Mephistoja is, jóllehet itt az embertelen hatalmi gépezetnek, a totális diktatúrának való megfelelés van fókuszban a művészi boldogulás érdekében, de az erkölcsök feladása az érvényesülés érdekében mégiscsak valamennyire közös vonás. 

Véges András ily módon egy jelképes figura, amelyre a kötet borítója is utal K. Sz. Malevics festményének felhasználásával, amennyiben egy arc nélküli figurát ábrázol, szimbolizálva ezzel, hogy nincsenek megkülönböztető személyiségjegyei, hiszen az adott korszak "prototípusa", így azonban egyúttal mindenki is lehet(ne) a festmény alakja. Ugyanakkor tudomást szerzünk főhősünk családtagjaihoz, a hozzá közel álló emberekhez fűződő viszonyáról, amelyek meglehetősen ambivalensek. A karrierista életmódból, az állandó hajtásból is következik ezek elsorvadása és felszínessége, hiszen Véges számára minden sallang, amely nagyravágyó céljai megvalósításában akadályozza. Az is szerepet játszik ebben, hogy egy legfőképpen pénz által megvehető értékeket prioritásba helyező ember számára nem a mély érzéseken alapuló emberi kapcsolatok kiépítése lesz az elsődleges. Az apával való viszonya a kezdetektől fogva diszharmonikus, az általa hangoztatott életelveket álságosnak tartja, amelyek révén nem lehet boldogulni, szerinte egyszerűen csak irigy rá. Ezt pedig egy vasárnapi családi ebéd alkalmával szóvá is teszi neki. A húgát, Rozit, a vele való foglalkozást nyűgnek érzi, nem akar időt fecsérelni rá, erre a mulasztásra pedig a mű végén ébred rá, amikor testvére élete a lecsúszás állomásaival tarkítva tragédiába torkollik. Megismerkedik Révész Julival, akit feleségül vesz. Nem igazán kompatibilisek egymással, Juli egy olyan családban nőtt fel, ahol a kiszámíthatóság uralkodott, nem pedig az András munkájával járó gyanús üzelmek. Bár később kiderül, hogy ott sem annyira idealisztikusak a viszonyok, mint amilyennek elsőre tűntek. Kötődik a lányhoz, mégsem foglalkozik eleget vele, rengeteget kimaradozik, így végül a házasság zátonyra fut. Az idézett Lukács-ügy kapcsán feltűnik egy gyerekkori szerelem, az érintett ügyfél lánya, Lukács Kati, akivel rövid ideig mintha újra egymásra találnának, de ez sem lesz tartós. A mindent a karrierista kártyára feltevő játszma tehát nemcsak az erkölcsi lezülléssel, hanem az emberi kapcsolatinak kiüresedésével, devalvációjával jár együtt, hiszen barátai sincsenek, ahogy haladunk előre a történetben, egyre inkább eltávolodik mindenkitől, az apa hívásaira például nem reagál.

Érdemes kitérni néhány gondolat erejéig Véges jellemének változására a regény cselekménye folyamán. Ahogy fentebb már idéződött, kezdetben semmilyen erkölcsi sorompót nem ismert. Gyakran találkozunk olyan önigazoló állításokkal, idézetekkel, amelyek megerősítik abban a hitében, hogy helyesen cselekszik. Ehhez az irodalmi és szellemi élet nagyjaitól, az ő munkáikból szerez kapaszkodókat, így többször előkerül egy-egy Nietzsche vagy épp Kafka-idézet. Előbbitől például: "Legkeményebben és legtöbbször az erényeinkért büntetnek bennünket". A szövegben ezentúl sűrűn előfordulnak rövidebb részek vagy mondatok kurziváltan szedve, ezek a kérdések (Ki lehetnél? Ki lehetnél, ha akarnál?) is az önértelmezését segítik, később pedig az elbizonytalanodását is érzékeltetik, vagy épp a regény egy-egy hangsúlyos szegmensére hívják fel a figyelmet. 

Az idő előrehaladtával azonban egyre inkább megszólal benne a belső hang, a korábban parkolópályára került etikai aggályok, az "erények", olyannyira, hogy már a kilépés gondolata foglalkoztatja. Olyan "képtelen" elképzelések is megfogalmazódnak benne egy újabb ügy: a gazdag vállalkozó és egy polgármester konfliktusa kapcsán, hogy az igazság megismerésére is törekedni kell. Ebben némileg kontrasztba állítható Kállaival, aki annyira gátlástalan, hogy az ilyen megfontolások végig érintetlenül hagyják. Nem véletlen, hogy megcsappan az Andrásba vetett bizalma. 

Végest viszont egyre inkább taszítja az az érzéketlen világ, ahová annyira vágyott, a minden humánumot nélkülöző sivár érdekorientáltság, amely a munkahelyét és a hozzá fűződő embereket uralja. Ezt apróbb történések is hangsúlyosabbá tesznek: Hannát, a titkárnőt azért küldik el az irodából, mert kiderül, hogy beteg. Mintha egy addig ismeretlen érzés, a lelkiismeret-furdalás uralkodna el rajta, ahogy rádöbben emberi kapcsolatainak kudarcára, árulásaira barátaival, feleségével, kollégáival szemben, ezzel párhuzamosan pedig kezd meghasonulni önmagával, megriadva attól, hogy ugyanolyanná válik, mint Kállai: "Másképpen csinálna valamit? Mit? A dolgok egymásra épülnek, egy valamit nem lehet másképpen csinálni. Akkor mindent másképpen kell csinálni." Egyre inkább úgy érezte, hogy az idő kifolyik az életéből, ahogy korábban egy Dali-festményen látta az asztalról lefolyó órát a szülei által ismert baráti családnál, Pekár Dezsőéknél (Jellemző, hogy a végén ő is elküldi a szorult helyzetbe került Végest, pedig összeköttetéseit felhasználva mindig támogatta, ő juttatta be például Kállaihoz).  A meghasonulás fokozódásával párhuzamosan dőlnek dugába karrierista tervei, és családtagjai életében is sorsfordító események következnek be. Az elidegenedése azonban nem juttatja el a tényleges cselekvésig, amúgy is jellemző rá, hogy sodródik az eseményekkel, nehezen hoz meg döntéseket. A regény elején is csak abban volt biztos, hogy meg akar gazdagodni, a "hogyanról" nem voltak elképzelései, és a regény végkifejletét is mások elhatározásai és egyéb bekövetkező események szabták meg, nem a saját választásai. 

Odze György regényében szemléletes képet fest a "korunk hőséről", annak minden fény-és árnyoldalával, dilemmájával, sikerével és önfeladásával együtt, mindezek mellett pedig hiteles látlelet nyújt az adott korszak felsőbb világának az attribútumairól, azok emberi kapcsolatokra gyakorolt hatásáról, amelynek révén sokak számára érdekfeszítő és tanulságokkal szolgáló könyv lehet.