Zoltán Gábor: Ólomszív (könyvismertetés)

 Zoltán Gábor: Ólomszív. Kalligram. 2024. 

Zoltán Gábor Orgia című 2016-os regénye sokkolóan mutatta be a 12. kerület nyilasok rémtetteit, amelynek története a szerző kutatásain, hiteles és valós történeti dokumentumokon nyugodott. Fokozta az elborzasztást az a naturalisztikus nyelvezet, rendkívül nyers ábrázolásmód, amely a művet jellemezte, így érzékeltetve az áldozatok osztályrészeként jutott rengeteg szörnyűséget azokban a vészterhes hónapokban. 

Ezt követte a Szomszéd című esszéregény, amelyben megismerjük az Orgia születésének körülményeit, illetve számos további történetet a nyilas rémuralom időszakából. A Szép versek 1944 az abszurd antológia alcímet kapta, ugyanis Zoltán az aktuális év versterméséből válogatva illusztrálta az akkori művészi-szellemi sokszínűséget. A skála a humanitás és szolidaritás kifejeződésétől a nyers antiszemitizmus megvallásig terjedt, mindez magyarázatokkal, háttérismeretekkel kiegészítve. A "sorozat" negyedik darabjaként pedig 2024-ben jelent meg az Ólomszív, amelyről már a címlap alapján kiderül, hogy az Orgia ikerregénye. 

Indokolt lehet ennek a négy kötetnek az egységes kezelése, hiszen mindegyik a szerzőt régóta foglalkoztató és azzal kapcsolatban rendkívül alapos kutatást végző korszakkal foglalkoznak, a nyilas terror időszakát leginkább a 12. kerületi csoport "tevékenységének" vizsgálatára, bemutatására szűkítve. 

Az Ólomszív önállóan is megállja a helyét, az Utószóból megtudjuk, hogy nem szükséges az Orgiát előtte elolvasnunk, de természetesen a sorrendtől függetlenül bátorítanak mindkét regény elolvasására. Ahogy az is a alkotói intenciónak felel meg, hogy nyelvi megalkotottságában elkerülte azt az említett nyers brutalitást, amely az Orgiának sajátja volt, hiszen ezt nem lett volna értelme még egyszer "elsütni". Ettől még az Ólomszív sem lesz egy szívderítő olvasmány, az "óvatosabb fogalmazás ellenére is átérezzük azt borzalmat, amelyet a szereplők átéltek, kiváltképp annak ismeretében, hogy annak aranyfedezetét itt is egy igaz történet adja. 

De mégis, ezúttal mely mozzanatát ismerhetjük meg a nyilas diktatúrának, milyen szerkezeti és poétika eljárásokat felhasználva? Az események szinte in medias res indulnak. Megtudjuk, hogy Klárát és kisfiát, a kilencéves Tamást a 12. kerületi nyilasok elhurcolták a hírhedt pártházukba, a Városmajor utca 37-be, és sok sorstársukkal együtt a fürdőszobában tartják őket fogva, ahol egymás hegyén-hátán zsúfolódtak össze. Pedig Tamás ekkor már nem élő apja "árja" első világháborúban harcoló katonatiszt, alezredes volt, míg  édesanyjának a zsidó származása ellenére "rendben voltak" a papírjai.  Az első részben Tamás a magával hozott ólomkatonájával, Ólom Pállal folytat képzeletbeli párbeszédet, amelynek keretében detektívként próbálnak fényt deríteni arra, hogy kinek a közbenjárására hurcoltak el őket a nyilasok. Szóba kerülnek a lehetséges gyanúsítottak, számba veszik a velük kapcsolatos ismereteiket, a családhoz való kötődésüket, a bűnösségük mellett és ellene szóló argumentumokat A lehetséges elkövetők között ott van Schnitzer Antal, az egykor náluk szolgáló inas, Guzmitsné, a vízgyógykezelőnő, vagy Rédli József nyilas tiszt, akinek a húga az ő háztömbjükben élt. Jól kivehetők ezekben a dialógusokban a klasszikus krimik egyes műfaji kódjai (Ki lehet az elkövető? Ha igen, miért ő? Ha nem, miért nem ő?), amelyek ötvözödnek az érintett történelmi korszak éles ábrázolásával. A "nyomozati munka" során rekonstruálják a közelmúlt, az elfogásukat megelőző időszak történetét is. Megtudjuk, hogy Tamás édesanyja kiknek és milyen módon segített a nyilasok előli menekülésben, bujkálásban: például egy bombázások által tarkított út során menekítik az unokatestvérét és gyermekeit a Balatonról a Dunakanyarba, míg egy Zita nevű ismerősét Klára magukhoz veszi. Megismerjük azt a nyilas figurát, aki Kláráékhoz érkezve megzsarolja a nőt Zita jelenléte miatt, végül pedig egy értékes gyűrűvel távozik. De még Klárának egy német tiszttel folytatott szerelmi viszonya is belefér a szüzsébe. 

Mindeközben van egy másik elbeszélői szólam is, amely a foglyok jelenbeli helyzetét, a cellájukként használt fürdőszobában őket ért megrázkódtatásokat festi le. A regény első részének szövegdramaturgiája és narrációs eljárásai bravúrosak, folyamatosan együtt gondolkodásra sarkallják az olvasót, fokozva ezzel "részvételét" a nyomozásban, hiszen érintve érezheti magát a bűnös feltárásának folyamatában, amely az említettek mellett akár egy ismeretlen, egy Mr X is lehet, de akár egy fatális is véletlen is eredményezhette a letartóztatást. A feszültség ügyes fenntartását követően szinte letaglózzák a befogadót a december 24-ei események, amikor Klára és Tamás tragikus sorsa beteljesedik, amit az olvasó előzetes elvárásai inkább a mű végkifejletéhez kapcsolnának. 

A regény tulajdonképpen főszereplők nélkül marad, kivéve az ólomkatonát, aki a második résztől kezdve folytatja a nyomozati munkát. Ha eddig a már említett Tamás képzeletbeli párbeszédét lehetett feltételezni a kedvenc játékával, innentől kezdve Ólom Pál ténylegesen "önálló" szereplővé" lép elő.  Először a már idézett nyilas tiszt, Rédli József veszi magához, akit a népbírósági eljárások során később kivégeznek. Ólom pedig celláról cellára, kihallgatószobáról kihallgatószobára kerül, a vádlottak ezúttal viszont már az egykori Szálasi-hívők lesznek. Tanúja lesz azon személyek kihallgatásának hol egy detektív, hol egy ügyész által, akik az első részben gyanúsítottként felmerültek Klára és Tamás feljelentése ügyében. Újra feltűnik a színen Schnitzer és Guzmitsné is, akiket bántalmaznak. Bár a fikciós szál végig érvényesül, itt több esetben erőteljes dokumentarista jelleg válik hangsúlyossá, főképp egyes nyilasok előéletének, tetteinek bemutatásában. A narrációból kiderül, hogy Ólom nehezményezi a hatóságok nem túl alapos munkáját, szerinte sokkal több gaztett kiderülhetett volna, ha az alapos kivizsgálás, nem pedig a bűnösök gyors elítélése és kivégzése lett volna a cél. Ezen fejtegetések is inkább az esszéisztikus-dokumentarista jelleget erősítik az aktuális oldalakon. Ugyanakkor különösen Erős Tokodi rendőrhadnagy tevékenységének ábrázolása, aki megelégelve a városban uralkodó anarchikus állapotokat, egy nő bántalmazásért és kis híján való meggyilkolásáért öt nyilast akar letartóztatni és vizsgálat alá venni, jelen körülmények között sikertelenül. 

Detektívünk a harmadik részben egy épp az internálótáborból szabaduló nyilashoz kerül, hiszen Ólom Pálnak volt egy olyan tulajdonsága, hogy könnyen magára terelte azok figyelmét, akikkel fel akarta vetetni magát. A regény cselekménye ekkor már a kommunista hatalomátvétel éveiben jár. A szabaduló nyilas, Böszörmény László, akinek nagy kitérővel ismerteti a mű életének fontos eseményeit, fordulópontjait, mígnem visszakanyarodik az eredeti cselekményszálhoz, és kiderül, hogy ő az a bizonyos Mr X, aki Klárát és Tamást a nyilasok kezére juttatta. Nemesi családba született, az apja csendőrként dolgozott, ő pedig papír-írószer boltot üzemeltetett Budán, a háború alatt pedig belépett a nyilaskeresztes pártba. Az internálásból szabadulva kétkezi munkásként dolgozott, majd leszázalékolták, és a budai vidéket járva gyakran egy-egy nyilas ismerősébe botlott, elbeszélgetve velük a régi időkről, vagy épp akkori áldozatokkal futott össze. A rendszerváltást megelőző években olvassa a szamizdat kiadványokat, az ezeket szállító Béla nevű postásnak pedig megjegyzi, hogy egyébként jó kapcsolatban volt Raoul Wallenberggel. Ennek kapcsán az egyik ilyen folyóirat interjút készít vele, amelyben lényegében teljesen szabadjára engedve a képzeletét, mindenféle fantazmagóriákról számol be. Ezek alapján nemcsak Wallenberget ismerte, de bejáratos volt a korabeli közéleti, tudományos és művészvilág legelőkelőbb köreibe, többek között ismerte Karády Katalint, és jóban volt "Jávor Palival". Itt éri el a  csúcspontját az első részben a szöveg dramaturgiáját meghatározó krimis vonulat. Az interjút követően Ólom detektívvel folytat párbeszédet, utóbbi pedig tételesen megcáfol mindent, amit az interjúban Böszörmény állított, hiszen az általa előadottak vagy időben, vagy térben nem stimmeltek, vagy egyszerűen már nem éltek azok az emberek, akikre hivatkozott. Olyan ez, mint a krimikben a nagy szembesítés, amikor a nyomozó felfedi az összes kártyáját, és az ok-okozati láncolatot ismertetve megnevezi a bűnöst. Hiszen az összegzés végén nem maradhat el a visszakanyarodás az ősbűnre, amely tettével az anyát és fiát lényegében halálra ítélte. Ólom Pálra amúgy is a mű kezdetétől a szinte mindentudó nyomozószerep "ragad rá", aki "felülről" látja a történteket, ez pedig a regény harmadik fejezetében fokozottan igaz, ugyanis egyetlen összefüggés sem maradhat rejtett számára, semmi sem hiányozhat a logikai láncolatból.

Böszörmény egy sunnyogó, ügyeskedő figuraként tárul a szemünk elé, aki nyilasként is haszonlesőként járta a várost, aki nem bírja elviselni, ha valaki akadékoskodik vele, és állítása szerint "soha egyetlen emberrel nem találkoztam, aki okosabb lett volna nálam". Világlátására jellemző, hogy következetesen "becsületes magyar embernek magát", amely erős kontrasztban van tetteivel, és húsbavágóan mutat rá azok alantasságára. A haszonlesés miatt ment Kláráékhoz is, és Klára "okoskodása" okozta végül a szerinte jogos vesztüket. Olyan ember, akinek bőven van a rovásán, mégis mindent megúszott, sokakkal ellentétben kikerült a figyelem fókuszából, ügyesen ellavírozgatva a felelősségét. Az interjú képzelgéseit pedig a mánikus figyelemfelhívási szándék motiválta, hogy mindenki elé tárhassa "csodás" gondolatait, ahogy Ólom erre is rávilágított. Hogy a bűnöket az ő esetében lesz-e bűnhődés, a regény zárlatában kiderül. Mindenesetre amikor a Klára által megmenekített unokatestvér, Gáspárné időközben felnőtt gyermekei Budapestre látogatva Böszörményt is felkeresik, a közöttük lezajló groteszk módon és egyben hatásosan ábrázolt jelenet kevésbé erre utal. 

Bár egy irodalmi műre esztétikai képződményként tekintünk, Zoltán Gábor munkájára a történelmi hitelesség és a téma érzékenysége kapcsán van egy karakán etikai-morális dimenziója. Egyrészt egy olyan egyetemes léthelyzetre világít rá, amely szerint bizonyos körülmények fennállása, és egyes társadalmi csoportok törvényesített elnyomása alapján hogyan szabadulnak el sokakból a legősibb, legnyersebb ösztönök, hogyan süllyednek le egy emberalatti, civilizáció előtti szintre. Ennek paralleljeként pedig miképp kerülhetnek a másik oldalon lévők teljesen a megalázottság alig fokozható helyzetébe. Másrészt pedig a már többször idézett büntetlenség, a bűnök felderítetlensége, ezáltal a bűnösök megmenekülése élénken foglalkoztatja a szerzőt, amelyre nemcsak Böszörményi, hanem a második rész felszínes nyomozati munkája kapcsán is utal. A szomorú tanulság, hogy akadnak olyan, emberek fizikai megsemmisítésével járó, vagy abban közreműködő cselekedetek, amelyek valamilyen oknál fogva "nem érdemesek" az utánajárásra, a büntetés kiszabására, hiszen az "hogy miatta hurcoltak el egy zsidó nőt és egy félzsidó gyereket a nyilasok, nem nagy tétel". Így a műben is revelálódik az a gondolat, amely Zoltán Gábort már a Szomszédban is foglalkoztatta, hogy voltaképpen a tettesek köztünk járnak. Ha pedig nincsenek felderítve, akkor hogy ezt Tamás fogalmazza meg:" Ez esetben, ha kijutunk innen, csupa potenciális bűnös közé megyünk ki". 

Pergő dialógusaival, feszes cselekményével, a történelmi kor életsorsokon keresztüli bemutatásába a krimi műfaji jegyeinek beépítésével, valamint a szereplők kiszolgáltatottságának és döbbenetes végzetüknek ábrázolásával az Ólomszív első része a legintenzívebb, szerkezeti szempontból a legjobban kidolgozott. Ugyanakkor a folytatás is értékes és informatív, amelyből nagyon sokat megtudhatunk történelmünk eme sötét hónapjairól, ráadásul a krimiszálat Ólom tevékenysége kapcsán következetesen végig viszi, ahogy erre fentebb már történt utalás. Ez a kötet, az előző hárommal együtt nagyban hozzájárult a nyilas rémuralom eddig kevésbé ismert borzalmainak a feltárásában. Zoltán Gábor tarsolyában az alapos kutatómunka révén bőven akadhatnak még az itt bemutatotthoz hasonló történetek. Így talán tévedünk, ha azt gondoljuk, hogy erről a témáról nem lehet többet elmondani. A szerző belefektetett energiáját, kitartását, elhivatottságát ismerve pedig nem lennék meglepve, ha ez nem az utolsó kötet lenne ebben a tárgykörben.