Légrádi Gergely: Éppen annyi (könyvismertetés)
Légrádi Gergely: Éppen annyi. Kalligram, 2025.
A jelen kötet 5 ciklusának mindegyikében 8 rövid történetet olvashatunk az elmúlt évek írói terméséből, összesen tehát negyvenet. A szerzői intencióknak megfelelően mindegyik fejezet novellái a születéstől a halál felé haladnak, az elmúlás felé tendálás keretezi őket. Hasonlóan a Falaink témájához, ezek sem "könnyű szórakozást" ígérő alkotások. Jellemzően olyan egzisztenciális határhelyzeteket, a fülszövegben is említett "kimerevített pillanatokat" ábrázolnak, amelyek valamilyen traumával, fájdalommal, a veszteségek feldolgozásával, a gyásszal állnak összefüggésben. Követve a magyar próza egyik azon erőteljes vonulatát, amelynek során a "teremtő fájdalom" ösztönözte a műalkotások születését. A novellák szereplőit sorsfordító, lelküket próbára tevő, megszokott helyzetükből kizökkentő szituációkban találjuk, amelyek az addigi és azt követő életük átgondolására, megváltoztatására késztetik őket, ezáltal éles fénytörésben mutatkoznak meg az emberi létezés mélységei, az említett fájdalmak, veszteségek, illetve a feldolgozásukra tett tudatos vagy épp öntudatlan kísérletek. Ezek skálája pedig a beletörődés és rezignáció pólusától a kétségbeesésig terjed.
A műfaj jellegéből fakadóan meghatározó szerepe van a tömörségnek, sűrítésnek, gyakoriak a kihagyások, elhallgatások, szándékosan homályban hagyott részek, amelyek egyes daraboknak balladai hangulatot kölcsönöznek. Az Egy kis dió a sajt mellé címűben szereplő fiú és lány egy pontosan nem meghatározott természeti környezetben töltik az időt, ahol egy sajtárus fiú és egy borász is feltűnik. Ez a miliő magában hordozhatja a harmonikus pillanatok megélését, a feltűnő seregélyek raja és a miattuk elhangzó robbanások azonban egy baljós atmoszféra kontúrjait is megjelenítik. A Muslincákban a rovarok megjelenése valamilyen módon az apa halálához kötődik, így értelmet nyer az elbeszélő-fiú számára adott inteleme is, hogy a muslincák ok nélküli feltűnésekor rossz helyen van, aki ezt tapasztalja. A Gazdatestben a nagypapa orrának öntudatlan elcsöppenése pedig az időskorral járó szellemi-fizikai leépülést, a gyermeke és unokája szempontjából pedig ennek fájó tudomásulvételét érzékelteti.
A tömörségből és a rövid terjedelemből következik az a jellegzetesség, hogy rendszerint pár oldalban, valóban "néhány ecsetvonással" kell felvázolni egy-egy komplett emberi életsorsot az őt ért megpróbáltatásokkal, a tudatában és lelkében adott esetben évtizedek, vagy generációk óta hordozott gondolatokkal, érzésekkel. A Cseppekben két emberi sors tragikus bevégződésére kerül sor a lélegeztetőgép elzárása és a gázcsap megnyitása által: "A kezek egyszerre értek óda. Elzárta. Megnyitotta". A Tovább címet viselő történetben a lány elhunyt édesanyjához való hasonlóságának terhét cipeli, amely egyben a gyász meghaladásának nehézségét is jelképezheti. Nem véletlen, hogy a zárójeles betoldásokban az elbeszélő az édesanyját szólítja meg némiképp ironikus-gunyoros formában: "Tudom, hogy büszke vagy magadra. Hogy ezt is milyen jól elintézted". A Szavatossági idő főhőse kényszeresen hosszú lejárati idejű termékeket vásárol, ezáltal az életét is meghosszabbíthatónak gondolandó, az Anyában viszont a magzat elvesztése miatti mérhetetlen gyötrelem önkéntelen megnyilvánulása döbbenti meg a befogadót. Az Eper és liliomban egy gimnáziumi szerelemből lett házasságnak, majd a kapcsolat kiüresedésének és a válásnak a képei ábrázolódnak alig több mint pár oldalon. A K. György élete pedig egy festőművész életét tekinti át az óvodáskorától a haláláig, felvázolva sorsának jellegzetes, néhol keserédes iróniával fűszerezett vonásait.
Tettem már említést a Falaink kapcsán is a bravúros narrációtechnikai eljárásokról, amelyek ezen kötet novelláira is erősen rányomják a bélyegüket, legfőbb hozadékként pedig a elbeszélői többszólamúságot, a nézőpontok sokszínűségét hordozzák magukban sokszor bekezdésről bekezdésre, vagy akár mondatról mondatra való váltakoztatásukkal, áttűnésükkel. Ez több szereplő eltérő látószögét is jelentheti egy történeten belül, mint a Falainkban, vagy akár ugyanazon narrátor vizsgáló tekintete is módosulhat az idősíkok felváltásával például. Az Ellenálhatatlanul című novellában szoros kapcsolódásban jelenik meg a a magát vonat elé vető áldozat, és a végsősoron vétlen gyilkosságot elkövető mozdonyvezető szólama. A Déli harangszóban a börtönbüntetését töltő édesanyát látogatja meg a lánya a nagymamával, az egymást követő bekezdésekben mindig az egyikőjük gondolatait, az őket uraló bizonytalanságot és tehetetlenséget tapasztalhatjuk meg. Az Útközben cselekményében meghökkentő módon a még meg nem született gyermek próbálja megakadályozni szülei vitáját, és kibékíteni őket, hogy ne így folytassák majd akkor, amikor már ő is a világon lesz.
A narrációs eljárások említett összetettsége több novellában a párhuzamos idősíkok egymásba játszását, az elbeszélő életéből származó különféle rétegek egymásra rakódását eredményezik. A Sebekben az elbeszélő az édesapja, a szerelme, egy gyerekkori emlék felidézésével pedig a nagymamája testén található vágás nyomára figyel fel, amelyek túlmutatnak önmagukon, mígnem a zárlatban az édesanyja az ő kezén is felfedezi a "különös" ismertetőjegyet. Az Apámban a narrátor már felnőttként találkozik az édesapjával, amely egyúttal felidézi a nélküle töltött gyerekkor emlékeit is, az ezzel kapcsolatos eszmélkedést pedig egy fénykép indítja el, amelyet a fiának mutat meg. A Régi meg az új címet viselő novellában egy alkoholproblémákkal küzdő ember májátültetésre vár, míg bizarr módon megjelenik a halálát követő időszak, amikor a saját halotti bizonyítványát kellett aláírnia. Ez egyúttal letaglózóan érzékelteti a függőségével kapcsolatos küzdelmek kudarcát, hiszen a "Jóska birtok vöröse egy kincs, és olyan nem lehet, hogy megromoljon". A Sortűzben egy kivégzőosztag előtt álló férfi a szeretetben bízva próbálja elkerülni a végzetét, de gondolatfutamában felidéződik a feleségével való megismerkedés története, amikor éppen egy céllövöldében dolgozott. A Matekórában az online órán a tanítónőnek a számokról minduntalan az apja halálához kötődő események idéződnek fel a tudatában ("Az ötösben feküdt utoljára"). A Kertjeinkben pedig az édesapa kórházba kerülése és a gyermekkori közös kertészkedések emlékei hatnak egymásra, amennyiben az édesapát a narráció egy mandulafához hasonlítja, amely mint növény, nem igényel sok törődést, de az édesapára vonatkoztatva talán mégis "van vele dolog". A látogatásban Lucifer egy 21. századi Évával találkozik, majd tapasztalva az elidegenedett viszonyokat, keserűen állapítja meg, hogy "itt már semmi szükség a szavakra, ahogy rám se".
A novellák témájából fakadóan erőteljes drámaiság hatja át őket, de ebben nagy szerepet játszik az a bravúros alkotói eljárás, amely a banálisnak és az emelkedettnek, a hétköznapinak és a kitüntetettnek az ötvözésében nyilvánul meg. Ezen ellentétes minőségek elegyítésének legfőbb érdeme, hogy a cselekményszövés során meghökkentő hatással vannak a befogadóra. A Kötetnyitó Idővonalban egy előfizetés telefonos ügyfélszolgálaton keresztüli lemondásának folyamatába ékelődik be egy életmentő műtét története, amelynek során kismama elveszítette magzatát, hiszen ahogy a kórházban tájékoztatták, "döntenünk kellett". Ez a trauma tehát beágyazva jelenik meg egy teljesen szokványos, rutinszerű ügyintézés folyamatába, így elképesztő hatással világít rá a létezés igazi szegmenseire. A Zoomban az erkélyen dohányzó alak egy férfi és nő közötti utcai dulakodásra lesz figyelmes, ahol a fiatalabb férfi próbálja püfölni az idősebb nőt. Szeretne segítséget nyújtani, a folytatásban azonban kiderül, hogy egy édesanya a feltehetőleg értelmileg sérült fiát igyekszik megnyugtatni, akit valami felzaklatott. Éles ellentét mutatkozik a hétköznapi szemlélő és az anya féltő-óvó, szeretetteljes türelme és gesztusai között, ezáltal kiemelve a két ember elesettségét, valamint az anya lelki erejét és gyermeke iránti végtelen elkötelezettségét. Az Énekórában egy általános iskolai életképből jutunk el egy személyes tragédia beteljesülésig, mindez egy diák szemszögéből, az ő ismeretei alapján tárulkozik fel. Az Éppen annyi mint szüzséje a szerelmesek végső búcsúzásának egyes stációit villantja fel, párhuzamba állítva hasonló időtartamú hétköznapi eseményekkel, rutinokkal. A banális és jelenőségteljes egymás mellé helyezése itt is plasztikusan érzékelteti, hogy a megszokott menetrendünk sokszor észre sem vett történéseinek szemvillanásnyi ideje mennyire kitüntetett lehet egy fontossága által kimerevített esemény során: "odalépek hozzád, és kérdezés nélkül magamhoz húzlak, huszonhét lépcsőfok a harmadikról lefelé, kettesével szedve".
Természetesen nincs lehetőség arra, hogy mindegyik novelláról szót ejtsek, de erre nem is lenne szükség. Ne spóroljuk meg az olvasást! Önkényesen válogatva azonban még párat kiemelnék. A kötet mindegyik ciklusának van valamilyen irány-és rendezőelve, amely alapján annak darabjai oda kerültek. Hol az idő múlása, hol az összetartozás vágya, hol az akarat, mint teremtő és pusztító erő, vagy épp a családi viszonyok kerülnek a vizsgálódás középpontjába. A legutóbbiak stílszerűen a Családi kör cikluscím alá rendeződtek. Itt olvashatjuk a Megtanulni tanulni című történetet, amely a családján uralkodó, majd őket elhagyó apával, az ezt feldolgozni igyekvő, az édesanyjában támaszt lelő és hasfájások által gyötört fiúval a Falaink szinopszisának, előzménynovellájának is tekinthető. A Kiskanállal kiskamasz nézőpontjában egy apa előző házasságából származó féltestvérével való diszharmonikus viszony kerül fókuszba. Az Istenien záróciklus egyes fejezetei épp a metafizikai kapaszkodók hiányára, a transzcendecia kiüresedettségére utalhatnak (A Vallomás IX. mindössze egyetlen szikár mondat: "Azóta nem tudok úgy szeretni"). A Nem vagyok robot elbeszélőjét egy online ügyintézés során robotnak nyilvánítják, és hulladékként pusztulásra ítélik, amely szintén az ember elidegenedettségének, érzelmi világa sivárságának, gépiessé válásának az élménykörét keltheti fel a befogadói tudatban, mindezt kellő iróniával fűszerezve ("milyen választékosan és jó ritmusban kommunikálnak velem, egy állítólagos robottal, pontosabban most már csupán robotmaradvánnyal...amelynek az imént még az is nehezére esett, hogy megkülönböztesse a hidat a nem hidaktól") A könyvet záró Bináris kód története pedig ugyancsak fanyar iróniával utal arra a tételre, hogy a matematika nyelvén minden leírható a 0 és 1 kombinációjával. Amennyiben ez igaz, akkor mivégre írunk, gondolkodunk, érzünk, mivégre keressük a válaszokat az életünkben általalunk feltett kérdésekre? Végsősoron mivégre születtek meg a fenti kérdéseket körbejáró novellák?
A kötet értékét növeli, hogy mindegyik darabjához Zsoldos Péter zenetörténész válogatott adekvát zongoraműveket, amelyek listája jegyzékként tételesen olvasható, és a novellák olvasás közben vagy után meg is hallgathatók a szépirodalomban való elmélyülést komolyzenei élményekkel egybekötve, amelyek hozzájárulhatnak a befogadás revelációjához.
Légrádi Gergely a Falaink után ezúttal is mélyre ásott az emberi létezés és lélek rejtelmeiben. Történetei a létezés, az élet sokszor fájdalmakkal, keserűségekkel és nehézségekkel tarkított határhelyzetiről adnak tömör, sűrű szövésű látleletet, köntörfalazás nélkül, a hosszas előkészítést nélkülözve vetnek rájuk éles fényt, így az olvasók rögtön a bőrükön érezhetik a szüzséből adódó hol letaglózó, hol vigaszt nyújtó, hol letargiába taszító, hol felemelő élményt. Hősei is ennek megfelelően vagy tehetetlenül vergődnek tovább fájdalmaikkal, vagy épp vetnek véget azoknak, megadva magukat a kényszerítő körülményeknek, tudomásul véve a változtathatatlant. A továbblépés azonban csak úgy lehetséges, hogy kitörölhetetlenül magukkal viszik bántalmaik, sérüléseik hordalékait. Mindezeket az életsorsokat az a fentebb már említett mintaszerű ábrázolásmód teszi igazán hitelessé és szívbe markolóvá, amely a narrátori nézőpontok sokágúságában, állandó váltakozásában, a párhuzamos idősíkok, életszakaszok együttes ábrázolásában, az erőteljes drámaiságában, a feszültség elhallgatásokkal teli fokozásában, ezzel összefüggésben pedig a takarékos, kitöltetlen helyeket tartalmazó mondatokban, a szikár nyelvezetben ragadható meg. Éppen ezen erényei miatt a korábbi kérdésre, amely a záróírás (Bináris kód) kapcsán vetődött fel, hogy mivégre születtek meg a novellák, azt válaszolhatjuk: jó, hogy megszülettek, az pedig még jobb lenne, ha sokan elolvasnák őket, végiggondolva, magukkal víve a benne foglaltakat.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése