Csunderlik Péter: Forradalmárok, bűnbakok, történelemhamisítók (kritika)

 Csunderlik Péter: Forradalmárok, bűnbakok, történelemhamisítók. 

KAS Kiadó, 2024. 

Csunderlik Péternek több igazán jelentős érdemekkel bíró, szaktudományos igényességű, de a műveltebb olvasóközönség által is "fogyasztható" kötete jelent meg az évek során, amelyek természetszerűleg szorosan kapcsolódnak a kutatási területéhez, érdeklődési köréhez. A teljesség igénye nélkül közéjük tartozik a Galilei-kör történetét feldolgozó monográfiája, a Tanácsköztársaság 133 napját bemutató kötete, valamint ugyanennek a Horthy-korszakbeli emlékezetét páratlan gazdagsággal elemző, Vörös tatájárás címet viselő kiadvány is. Ugyanakkor kötetben jelent meg esszéinek és tanulmányainak, kisebb írásainak gyűjteménye a 20. század első felének magyar történelméről (Csupa hajdani eszelős), de Hanák Péter életpályájának monográfiája is az ő nevéhez fűződik. Mindezek között megjelent egy interjúkötet, amely a vele készült, különféle sajtóorgánumokban megjelent beszélgetésekből válogat. A  meglehetősen bő könyvtermésből most ez utóbbi kerül vizsgálódásunk középpontjába. 

    Jóllehet feltehetnénk a kérdést, hogy miért édemes egy interjúkötetet a kezünkbe vennünk, amikor ezek darabjai külön-külön bizonyára az interneten is fellelhetők. Mégis igaznak érezhetjük a könyv kapcsán gyakran idézett mondást, hogy "az egész több, mint a részek összessége". A beszélgetések között tallózva, vagy éppen sorrendben olvasva plasztikusan megmutatkoznak a szerző történészi ars poeticájának alapkövei, valamint kutatási területének főbb csomópontjai, érintve a hozzájuk kötödő eseményeket, történelmi személyiségeket, megítélésüknek időbeli változásait, valamint nem egyszer az emlékezetpolitikában betöltött szerepüket. Az írások ezen túlmenően mintegy kvintesszenciáját adják a fentebb említett szaktudományos kiadványok által érintett témáknak, amelyek a műfaji adottságokól adódóan azokban részletesebb kifejtést nyernek, és joggal tarthatnak számot a korszak iránt érdeklődő, mindenkori művelt olvasó számára. 

    A könyvben összesen 19 interjút olvashatunk, amelyek közül van néhány páros is, hol Nyáry Gáborral, hol pedig Hatos Pállal. A Hatos Pállal készült beszélgetések felvetett témáiban a riportalanyok között érződik az igény a szaktudományos konszenzus megtalálására, míg Nyáry Gáborral időnként meglehetősen távol vannak az álláspontok a egyes vitás kérdések megítélésében. A diskurzusok többségében azonban Csunderlik Péter a főszereplő, amelyek érelemszerűen a szakterületének témáiba, valamint azok esetleges aktuálpolitikai-emlékezetpolitikai jellemzőibe engednek betekintést. Ennek megfelelelően előkerül a Galilei Kör tevékenysége, Károlyi Mihály politikai szerepvállalása és személyiségvonásai, a Tanácsköztársaság időszaka, annak minden "utózöngéjével" együtt, valamint a trianoni békeszerződéssel kapcsolatos leggyakoribb tévhitek, és a beszélgetések intenciója szerint azok differenciálása, egyoldalúságának demonstrálása. 

    A fentieket illetően pedig egy igen sokszínű, az árnyalatok gazdagságát prezentáló paletta mutatkozik meg. Előkerül a Galilei Körbe tartozó fiatal baloldali radiálisok elképzelései, Magyaroszágot felemelni szándékozó tervei és kudarcaik ugyanúgy, mint Károlyi Mihály miniszterelnökségének erényei és buktatói, a vele kapcsolatban bizonyos nézetek szerint "Trianon bűnbakja" szerep körbejárása, értelmezése. De nem marad ki a Tanácsköztársaság 133 napjának "harag és elfogultság nélküli bemutatása", természetesen teret hagyva különböző történelmi időszakok vele kapcsolatos megítélésének, míg a trianoni katasztrófa is a háborús összeomlás kontextusában, az oszág akkori tragikus helyzetét érzékeltetve ábrázolódik. De szóba kerülnek az emlékezetpolitikai csatározások, az újabb tartalmakkal, de azóta is zajló kultúrharc, a szoborállítások vagy épp eltávolítások ilyen jellegű háttere, vagy a Csunderlik által méltán kedvelt Jászi Oszkár politikai pályája és ahhoz szorosan kötödő tudományos nézetei, elméleti elgondolásai. Szomorú ugyan, de utóbbi kapcsán talán nem vállalunk nagy kockázatot annak kijelentésével, hogy 10 emberből 9 még a nevét sem hallotta. 

    Az aktuális témákat körbejáró beszélgetések során szemléletesen kirajzolódik az a történészi hitvallás, amelyre a fentiekben már tettem utalást: Csunderlik széleskörű tájékozottsága, olvasottsága, a szakirodalom alapos ismerete a kötet lapjain keresztül is kiviláglik, mintahogy érződik annak a temérdek mennyiségű forrásnak a feldolgozása és ismerete is, amelyeket a monográfiák kapcsán már megszokhattunk tőle. A vállaltan baloldali értékelköteleződés mellett abszolút évényesül munkásságában a szakmai higgadtság, a mértékletesség. Minden eseményt, minden korabeli szereplő tetteit az adott köülményeket figyelembe véve, a megfelelő kontextusba ágyazva értékel, nagy hangsúlyt fektet az ok-okozati összefüggések, a közéleti szereplők egyes motivációinak figyelembe vételére. Törekszik minden és mindenki kapcsán az erények és a gyarlóságok együttes feltárására, a sokrétű bemutatásra. Nem akar valakit indokolatlanul felmagasztalni, de jogtalanul diabolizálni sem, hanem tudósi kiegyensúlyozotsággal véleményezni. Érzékletesen mutat rá arra, hogy minden kor minden szereplője az éppen adott, sok tekintetben determináló viszonyok közepette tevékenykedik, amely megállapítás különösen igaz lehet a háborús összesomlás kellős közepén lévű Magyarország vonatkozásában. A Csunderlik-köteteket, vagy a vele készült beszélgetéseket olvasva tehát a mindenkori olvasóban még inkább megerősödhet a tudat, hogy a magyar történelem ilyen máig érzékeny és vitatott pontjai kapcsán törekedjen az ítélkezés és egyoldalúság helyett a sokrétű megközelítésre, az árnyalt elbírálásra, némiképp kikapcsolva  a kétségkívül meglévő utólagos belelátást. Eklatáns példája ennek, amely Károlyi Mihály szerepének tárgyalása kapcsán többször kerül terítékre: Csunderlik egyszerre emeli ki azt, hogy a földosztás elfogadása egy nagy horderejű döntés, hiszen arisztokrata származása és földbirtokossága révén ezzel saját maga ellen döntött, ugyanakkor aligha lehetett alkalmas az ország vezetésére, hiszen a saját titkára puccsolta meg. 

    Az előző bekezdés ismeretében nem meglepő, hogy a Galilei Körnek egyszerre akar kultuszt és ellenkultuszt építeni, hogy Károlyi Mihályról lekerül a hazaáruló és "egész Trianonról ő tehet" bélyege, hogy még a Tanácsköztársaságnak vitán felüli abszurd, széles társadalmi rétegekbe belegázoló intézkedései és erőszakos cseledetei mellett is voltak szándékai előremutató szociális intézkedések megvalósítására. Ahogy nem hökkenünk meg, amikor arra mutat rá, hogy az internacionalista Kun Bélának sem volt mindegy, hogy szülőfaluja Romániához kerül-e, vagy Szamuely Tibornak nem azért tapad vér a kezéhez, mert vészomjas lett volna, hanem ő a kivégzésekre hatalomtechnikai kérdésként tekintett. Többek között ez utóbbi kijelentése miatt állt hetekig az előző kormány propagandagépezetének kereszttüzében, amelyről szintén szó esik több interjúban. Az eddigi alapelvek ecsetelésének talán legékesebb példája, hogy az elmúlt évek áthelyezésekben, új avatásokon megnyilvánuló szobormizérián, illetve az örök kulturharcos megosztottságon túllépve szerinte Károlyinak és Tisza Istvánnak közös szobrot kellene emelni, azt a jelképes pillanatot ábrázolva, amikor politikailag ugyan szakítanak egymással, de ígéretet tesznek, hogy egymás jóhiszeműségét a hazájuk iránt nem vonják kétségbe. 

    Az interjúk során érintett témák értelemszerűen rengeteg figyelemre méltó információval gazdagíthatják az olvasók tudását, illetve további tájékózodásra ösztökélhetnek, például az idézett monográfiák kézhezvételére. Megtudhatjuk egyebek mellett, hogy milyen módon zajlott a Károlyi és Tisza közötti párbaj, illetve egyesek hogyan próbáltak a két férfi ottani magatartásából a politikusi pályájukkal kapcsolatos következtetéseket levonni. Világossá válik az is, hogy a Horthy-korszak egyik eszmei építőköveként funkcionáló Bujdosókönyv legfeljebb egy expresszionista horrorregénynek felel meg a valósághoz való viszonyát illetően. Ugyanakkor szó esik a Vörös grófnő című filmról, Károlyi és Jászi Oszkár egymástól való eltávolódásának okairól ugyanúgy, mint arról, hogy a híressé vált Jeges Ernő-féle "Nem! Nem! Soha!" plakát nem a trianoni határokat ábrázolja, amelyről minden kevésbé felületes szemlélő meggyőződhet. 

    A beszélgetések apropója a legtöbb esetben az adott történelmi eseménnyel vagy személlyel kapcsolatos évforduló vagy egyéb aktualitás. Mivel egyes események több interjúnak is képezik a tárgyát, ezért előfordulnak ismétlések, de ezek egyáltalán nem válnak megterhelővé, inkább élesebb fénytörésben mutatnak rá az aktuális témakör egy-egy szegmensére. Ahogy Csunderlik is megjegyzi egy helyütt, szívesen mondja el a véleményét az őt foglalkoztató kérdésekről, előszeretettel szerepel a nyilvánosságban, jól és világosan kommunikál, szemléletes magyarázatokkal és szépirodalomból vagy épp filmekből emelt példákkal színesíti előadásait. Ezek az attribútomok pedig a kötetben megtalálható interjúkból is "átsütnek".

    Jócskán megvan a csábítás arra, hogy aktuálpolitikai párhuzamokra mutasson rá a nagyjából 100 évvel korábbi eseményekkel kapcsolatban, időnként erre a riporteri kérdések is kísérletet tesznek, hiszen mégiscsak olyan eseményekről van szó, amelyek a mai napig indulatokat keltenek, és éles viták homlokterében állnak, tehát még nem haladtak át teljesen a nemzedéki emlékezetből a kulturális emlékezetbe. Ugyanakkor ezek az analógiák egyáltalán nem válnak erőltetetté. Csunderlik csak akkor "sétál bele ebbe a csapdába", ha azok a jelenlegi és korábbi folyamatokat nézve relevanciával bírnak. Ennek megfelelően idéződnek fel a még azóta is "közöttünk élő" kultúrharcnak egyes szegmensei, a hatalomtechnika működésének komponensei, valamint a napjainkban érvényesülő emlékezetpolitikai és kultuszépítési intenciók, amelyek politikai haszonszerzés által motiválva a leegyszerűsítésre, és egyes személyiségek csak erényei általi bemutatására törekszenek, szemben a történettudomány árnyaltabb és higadtabb megközelítéseivel. De nem marad el annak a napjaink közéletét azóta is meghatározó és sokszor tematizáló káros örökségének a taglalása sem, amely a századfordulót követő években a haza és haladás fogalmának a kettészakadásából ered. Ahogyan a sokoldalú történész arra is rámutat, hogy amikor a jelenlegi politikai hatalmi tagjai a trianoni béke idején tevékenykedő elődeiket veszik össztűz alá, akkor tekintetbe kellene venniük annak az időszaknak a kontextusát, hiszen ők akkor egy háborús vereség utáni, spanyolnátha által pusztított, sok sebből vérző ország menedzselését vállalták, az elmúlt időszakban pedig ennél kisebb kihívások is okoztak komoly fejtörést az utókor politikai aktorainak. 

    A fentiekben taglalt erények rámutathattak arra, hogy miért lehet érdemes elolvasni az érintett kiadványt. Az egyik legfőbb érdeme, hogy segít eligazodni a még relatív közelmúlt mai napi vitatott eseményeiben, személyiségeinek tetteiben, támpontokat adhat ahhoz, hogy a tájékozódni vágyók reálisan, tévhitektől mentesen és körültekintő módon , az adekvát összefüggések birtokában alkossanak véleményt azokról, elkerülve a legtöbbször politikailag motivált egyoldalúságot és sematizmust, illetőleg a megrögzött, de nem a kellő összefüggésekben értékelt nézeteket. Így érthetővé válik, amelyre a cím is enged következtetni, hogy miképp válhat valaki forradalmárból bűnbakká, hiszen mindezek érdekorientált nézőpontok függvényévé válhatnak, de a tudomány célja mégiscsak a történelemhamisítás elkerülése. A beszélgetések műfaji mivoltukból adódóan könnyebben befogadhatóbbak, mint a többször citált, hasonló tematikájú Csunderlik-művek, de külön nyereségnek tekinthető, ha valaki eme kötet olvasása kapcsán kap kedvet az utóbbiak közül egynek vagy akár többnek a tanulmányozásához, amelyektől szintén nem kell megijedni, hiszen az érintett kötet kapcsán kiemelt értékeket azok is magukban hordozzák.